Pedagógiai elméletünk

Célunk, hogy a gyermekek olyan óvodában lehessenek, ahol a nap minden percében „jó gyereknek lenni”. Nyugodtak, boldogok, mert tele vannak élményekkel. Tudnak nevetni, felfedezni, csodálkozni. A játék, mint tevékenység a személyiség kialakulásának fontos tényezője, ezért áthatja napjainkat, minden tevékenységünket.  A játékon keresztül épül be személyiségébe az őt körülvevő világ megismerése, az értékek megbecsülése. Bátor kiállásúak, egyre önállóbbak, önbizalommal teltek és látszik rajtuk a kiegyensúlyozottság, a szeretet. Ezek a legfontosabbak, mert övék a jövő, amely a jelenben születik meg.

Gyermekképünk.

” Szentnek kell tartanunk a gyermek érintetlen lelkét, amit ebben ültetünk, minden próbát kiálljon.
Ha rosszat ültetünk bele, megmételyezzük egész életre.
S ha jó magot ültettünk bele, egész életére virágzik.”

Az egészséges gyermek nem tud nem fejlődni, azonban el kell fogadnunk és tiszteletben kell tartanunk , hogy a gyermekek haladási tempója egyéni, más-más ütemű, érésének és környezetének függvénye.

A fejlesztés számunkra azt jelenti, hogy a fejlődés egyenetlenségeit, hiányosságait pótoljuk, korrigáljuk, illetve az elért fejlődési eredményeket megerősítsük és tudatos nevelőmunkánk által segítjük a fejlődésben való továbblépést fokról-fokra.

Szellemiségünk.

A gyermekeket játékos cselekedtetés  által kell  megismertetni az  őket  körülvevő környezettel, világgal. Fontosnak tartjuk, hogy saját személyiségükről  , környezetükről változatos és gazdag tapasztalatokat szerezzenek. Ezáltal bővülnek ismereteik, kitágul érdeklődésük, érzelmi életük gazdagodik, figyelmük szándékossá válik,…..stb. A fejlesztésnél a gyermekek  cselekvési  vágyára, aktivitására építünk. A cselekvéses tapasztalatszerzés a játék motivációs bázisára épül, s folyamatosan önálló  tevékenységgé alakul.  A gyermekeknek érezniük kell, hogy nem hagyjuk őket magukra ( a segítés azonban nem jelenti az aktivitás korlátozását). Feladatunk, hogy a fejlesztés folyamatát, mindig a legcélszerűbb  lépések egymásutánjában tervezzük meg, amely alkalmazkodik a gyermeki tapasztalatokhoz, az érdeklődéshez, a gyermekek különböző fejlődési üteméhez. Az óvodába járó gyermekek között igen nagyok az eltérések, különbségek.
Óvodánk működése, módszerei lehetővé teszik a különbségek figyelembevételét.
Lényege, hogy minden gyermek megkapja  azt, amire kész és szüksége van.  Egyes problémákra a differenciált bánásmód, a  prevenció, a korrekció vagy éppen a kompenzáció szakszerű alkalmazása ad orvoslást.
A fejlesztés tehát önként választott forma, amelyhez nekünk pedagógusoknak kell megteremteni a körülményeket.

Alapelveink:

– A képességfejlesztést az óvodai élet tevékenységrendszerében kívánjuk  megvalósítani, kiemelt szerepet szánva a játéknak, játékos tevékenységeknek, a munkának.

-Tiszteletben tartjuk a gyermekek egyéniségét, minden gyermeket önmagához képest kívánjuk fejleszteni.

– Fejlesztésünk alapja az élmény-nyújtás és az aktív részvétel mindennemű tevékenységben, mert a gyermek, amit lát, amit hall elfelejtődik benne, de amelynek ő is aktív részese, maradandóan rögzül  benne.

– Az óvoda csak a családdal együtt, a családi nevelést erősítve tudja nevelő szerepét betölteni.

Az óvoda és a család jó kapcsolatának kialakulását, fejlesztését, elmélyítését “odafordulással”   egymás iránti megbecsüléssel, a másság tiszteletben tartásával kívánjuk megalapozni. Fontos  alapelvnek tartjuk a családdal való együttnevelést, a kölcsönös őszinte együttműködést.

Comments are closed.